Együtt utazott Brüsszelbe Dobrev Klára és az őt az ElkXrtukban alakító Gubás Gabi – videó
Az ElkXrtuk című film Facebook-oldalára került fel egy, a repülőtéren készült fura jelenet.
Az ElkXrtuk című film Facebook-oldalára került fel egy, a repülőtéren készült fura jelenet.
Újra megszólalt a színész a Rust forgatásán történt tragikus eset után.
A rendező a tragédiáig szinte sérthetetlennek érezte magát. Akkor azonban egy nagyon komoly sebet kapott.
Eddig több mint 100 ezren látták Herendi Gábor filmjét, amely a producer állítása szerint számos fiatal függőt késztetett arra, hogy elvonóra vonuljon. Egy vidéki középiskolában pedig jövőre érettségi tétel lesz irodalomból Szabó Győző drogvallomása.
Már hazai bemutatója előtt tucatnyi komoly díjat elnyert a milliós közönség által megnézett Vad Magyarország című, csodálatos természetfilm rendezőjének új műve, a Vadlovak – Hortobágyi mese. Elkísértük a rendezőt a Hortobágyra, hogy testközelből nézzük meg, kik is a film főszereplői, és hogy bebizonyíthassa: a puszta nem is unalmas.
Ezúttal az Evolúció című film executive producere lesz Scorsese. A filmrendező-producernek ez a második együttműködése Mundruczó Kornél rendezővel és Wéber Kata forgatókönyvíróval a Pieces of a Woman után.
Miután a hétvégén lehagyta Herendi Gábor Toxikoma című filmjének nézőszámát, és már 112 ezer néző látta.
A tapolcai moziban alig pár film fut, a fideszes politikus mégis nehezményezi, hogy a Gyurcsány-film nincs műsoron.
Chris Columbus egy interjúban beszélt erről a „fantáziájáról”.
A valóság rétegeit feszegeti fel a 2021-es Verzió Nemzetközi Emberi Jogi és Dokumentumfilm Fesztivál, fókuszban többek között a kallódó fiatal felnőttek problémáival, a politikai pszichiátriával, a haknigazdasággal és egy halálos betegséggel folytatott küzdelemmel. Idén is gazdag a kínálat: bár a szembenézés sosem fájdalommentes, ezzel a nyolc filmmel könnyen visszanyerhetjük a bátorságunkat és a harci kedvünket.
Úgy tűnik, a sorozatba beleírták azt az emlékezetes napot, amikor a hercegnő úgy jelent meg egy rendezvényen, hogy közben Károly herceg a televízióban ismerte el Camilla Parker Bowles-zal való viszonyát.
Már a legújabb 007-es film rendezője is arról beszélt, mennyire vállalhatatlan volt pár korábbi Bond-film nőábrázolása, és az új epizódban már megjelent a fekete, női 007-es ügynök. De kell-e a világnak Jane Bond?
Két héttel a kormány legkedvesebb propagandafilmje, az ElkXrtuk után bemutatták a magyarok erős hitét magasztaló kurzusfilmet, a Magyar Passiót is, amelyet még a pápának is levetítettek. A film ennek ellenére elég nagy meglepetéseket rejt.
Hollywood hosszú éveken át legsötétebb pletykájára derült fény Natalie Wood húgának jövő héten megjelenő emlékirataiban, amelyben Lara Wood felfedi, hogy Kirk Douglas volt az a filmsztár, aki megerőszakolta tizenéves nővérét egy Los Angeles-i szállodában.
Kedden lesz a film nemzetközi premierje.
Éppen húsz évvel ezelőtt debütált a vásznon kedvenc varázslónk első története, a Harry Potter és a Bölcsek köve. A könyvek és a filmsorozat egy egész generáció életét határozták meg, köztük a miénket, a Potter-imádó milleniálokét is. Együtt felnőni a szereplőkkel a Griffendélben maradandó élmény volt, még akkor is, ha időnként irigykedtünk, mert a mi általános iskoláinkban nem voltak olyan szeszélyesek a lépcsők, és bájitaltan helyett nekünk csak a sima szorzótábla jutott. A Harry Potter-filmeket várni évről-évre, majd beülni rájuk egy nagy adag popcornnal, számunkra életérzéssé vált.
A producer szerint a „legbrutálisabb” eseménysor, a lovasroham még nincs feldolgozva.
A színész egyelőre kikosarazta az üzletembert, mert túl sokat kellett volna fizetnie.
Összesen hat forgatókönyvét dobták már vissza.
Az RTL a napokban jelentette be, hogy jövőre bemutatnak a két évtizede tragikus körülmények között elhunyt Zámbó Jimmy életéről egy tízrészes sorozatot. A zenész testvérei semmit nem tudtak a készülő szériáról, ezt erősen sérelmezik.